A kezdetek kezdete

Nem vagyok pszichológus, azonban úgy vélem, az írás nem azzal kezdődik, hogy megtanulunk betűt vetni, hanem a gyermekkori mesékkel. Nem, nem a rajzfilmekre gondolok. Ott kapunk egy kész képi világot, nincs mit elképzelni. Persze, mint minden gyerek, én is szerettem a mesefilmeket (még most is), de a fantáziám a könyvek olvasása közben szárnyalt igazán. És mindegy volt, hogy én bújtam bele a könyvbe, vagy mások olvasták fel nekem.

A másik fontos alappillére – véleményem szerint – a babázás/autózás, hiszen ezek által is kész történetek születnek. Erre akkor jöttem rá (vagy inkább derengett fel a múltból), amikor a játékban elmerült fiamat figyeltem. Mind mesét szövünk gyermekként, aztán szép lassan kinövünk ebből. Vagy nem. 🙂

Az első években közös szobán osztoztunk az öcsémmel, és nagyon élveztem, amikor este a sötét plafont bámulva a számra toluló szavak mesévé álltak össze. Valószínűleg ő is, mert estéről estére kérte őket. Aztán külön szobába költöztünk, és a mesék elmaradtak.

Már egész korán megpróbáltam bontogatni írói szárnyaimat, kevéske sikerrel. Mégsem gondolom, hogy eltékozolt idő lett volna, amit kiskamaszként be nem fejezett könyveim írásával töltöttem, és valószínűleg a szüleim is osztoznak a véleményemen, hiszen addig sem csellengtem, nem tettem rossz fát a tűzre, szem előtt voltam, ráadásul csendben… 🙂 És ki tudja, talán egyszer még előveszem a megporosodott füzeteket a fiók mélyéről, és átdolgozom őket!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.