A fekete esernyős férfi

Gyermekfejjel elvarázsolt a kozmosz, űrhajós szerettem volna lenni, a Star Strek-sorozat pedig tovább erősítette ebbéli elhatározásomat. (Utóbbinak köszönhetően bálnát szerettem volna háziállatként tartani, kiszámoltam, hogy pont elférne egy, a kertünkbe ásott akváriumban, csak ne nagyon akarjon ficánkolni.) Ez az álmom végül nem valósult meg (és a bálnáról is letettem), a világűr iránti vonzalmam azonban később is megmaradt. Mindannyiszor beleszédülök, amikor eltöprengek a méretein, és tinédzserként sem tartottam lehetetlennek, hogy a mi bolygónkon kívül is van értelmes életforma. Habár nem falom őket sorban, de nem állnak tőlem távol a földönkívüliekről szóló történetek, fel tudom idézni, milyen izgatottan vártam anno az X-akták soron következő epizódját (á, dehogy volt hozzá bármi köze David Duchovnynak, nem, á). John Cure A fekete esernyős férfi című könyvében pedig akadnak bőven dolgok „odaátról”!

A prológusban

a naptár 2016-ot mutat, egy férfi lobotómiára vár egy hivatalosan nem létező intézetben – itt is zárul a történet, keretbe foglalva azt. Az első részben visszaugrunk 1980 decemberébe, egy háromfős kiránduló társaság egy piros kabátos, szőke kisfiút talál a hóban, aki a saját nevére sem emlékszik; elnevezik Simonnak. Magyar András – mindenki Bandi bácsija –, a balatonalmádi állami nevelőotthon alkalmazottja veszi a szárnyai alá, és noha nem szabadna, elkezd kötődni a kis védencéhez. A kisfiú körül megmagyarázhatatlan események történnek. Egy este Bandi bácsi tanúja lesz, amint a gyermek beszáll egy Volgába, majd elnyeli az éjszaka sötétje. A férfi nyomozása kilátástalannak tűnik, mindenhol falakba ütközik, de nem adja fel, egész életét felteszi Simon megtalálására.

Ám a történet nemcsak András szélmalomharcáról szól: 2015-ben a Nyírségben különös hangokat észlelnek, az újságíró Herczeg Szofi ennek próbál utánajárni a sikeres reklámszakemberrel, Konrád Marcell-lel az oldalán. Kíváncsiságuk az Ébredők Világának titkos háborújába sodorja őket; egy emberfeletti képességekkel rendelkező, fekete esernyős férfi közbelépésének köszönhetően menekülnek meg a kínhaláltól. Kényszerűségből magukkal viszik Marcell szeretőjét, Nórát. Nem elég, hogy a nyomukba erednek a Csillaggyerekekre vadászó Árnyék Hadtest katonái, és titkos magyar védelmi egységek figyelmét vonják magukra, még saját, nem tisztázott érzéseik is bonyolítják a helyzetüket.

András és a menekülő négyes szála párhuzamosan fut, majd egy rövid időre keresztezi egymást. A szereplők a nagy összecsapás előtt megfordulnak Budapesten és bejárják Nyíregyháza utcáit, kétséges a küldetésük kimenetele.

Azon elmélkedett, hogy a természet újra és újra megmutatja az erejét, hiszen az univerzumban olyan hatalmas erők működnek, amiket esélyünk sincs befolyásolni. Elhitetjük magunkkal, hogy a táplálkozási lánc tetejére felküzdve magunkat, a technikai forradalmi fejlesztéseinkkel mi uraljuk a bolygónkat, az élővilágot és a természetet. Pedig sokkal sebezhetőbbek és védtelenebbek vagyunk, mint gondolnánk, a természet pedig folyamatosan figyelmezteti az öntelt és beképzelt emberiséget a hibáira, csak éppen akkora már az arcunk, hogy nem tudjuk, vagy nem is akarjuk mindezt tudomásul venni. De vajon történni fog valami változás, mielőtt végleg felégetjük és leromboljuk magunk körül ezt a csodálatos és élhető bolygót?

A fekete esernyős férfi kilóg John Cure eddigi regényei közül, míg a többiben a horror jelleg dominált, ebben a misztikus-paranormális elemeken van a hangsúly. A cselekmény, hazai környezetben játszódik, a leírásokon érződik, hogy John Cure jól ismeri azokat a helyszíneket, amelyeket felvonultat a könyvben, ahogyan a katonai leírások, taktikai húzások, eljárások is részletesek, hitelesek. Arról nem is beszélve, hogy a szerző az utószóban elárulja, hogy tagja volt egy földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó szervezetnek, az ott szerzett tapasztalatait felhasználta a regény írása során.

A történet

az erős kezdés után sem ül le, egyenletes tempóval, folyamatosan növekvő feszültséggel száguld a végkifejlet felé. Olyannyira, hogy a földönkívüliek világát bemutató részeknél nagyon meg kellett kapaszkodnom, hogy tudjam tartani az iramot a ránk zúduló információval, ahogyan az egyes idősíkok közti váltásnál is a gázra kellett lépnem. Az olvasmányos stílusnak köszönhetően a nehéz információk is könnyen csúsztak, hamar fogytak a lapok; az események filmszerűen peregtek a lelki szemem előtt (akárcsak a Hontalan lelkek olvasásakor).

Szofi és Marcell karaktere szimpatikus, átjött a sorokon a köztük lévő izzás, András kitartása és elszántsága példaértékű, hányattatott élete pedig részvétet kelt, mégis Simon megfoghatatlan, titokkal, fájdalommal és magánnyal övezett karaktere lett a kedvencem. Tetszett a társadalomkritika, a párbeszédek mélysége, ahogy az író a szereplőket a szócsövének használja, gondolkodásra késztetve az olvasókat, ugyanakkor a humor sem hiányzott belőle.

– Talán nem is létezhet igazi barátság férfi és nő között. Valahol a lelke mélyén egyikük mindig többet akar, és élteti magában csendben a reményt, még ha nem is vallja be.

A könyvet becsukva

bekúszik az ember gondolatai közé, hogy a benne szereplő események akár a valóságban is megtörténhettek. Lehet, hogy az idegenek köztünk élnek és vívják ádáz harcukat?

A végén megkaptam azt a katarzist, amit vártam, elégedetten húztam végig a dombornyomott borítón az ujjaimat, miután bezártam a könyvet.

Kövessétek John Cure-t a Facebookon vagy az Instagramon, A fekete esernyős férfit pedig megtaláljátok az Álomgyár webshopjában, de lekaphatjátok bármely könyvesbolt polcáról is. Érdemes!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel!

Kövessetek Facebookon, Instagramon, és már TikTokon is megtaláltok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük