Ezt olvastam – Cornelie C. G.: Bármi megtörténhet

Cornelie C. G. összes eddig megjelent regényét olvastam, igazán kellemesnek találom a stílusát, és nagyra értékelem, hogy minden könyvében felhívja a figyelmet a környezetünk megóvására, illetve az azt és az emberiséget veszélyeztető beavatkozásokra. Kíváncsian vártam a következő történetét. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy legújabb, 2019 októberében megjelent, Bármi megtörténhet című könyvének előolvasója lehettem, véleményezhettem, tehettem… Ezt olvastam – Cornelie C. G.: Bármi megtörténhet olvasásának folytatása

Ezt olvastam – Cornelie C. G.: Talán mindörökké

Az utóbbi időben rengeteget görnyedtem a tananyag felett, és amikor már úgy éreztem, hogy az agyam telítődött az izmok felépítésével, működésével és az edzéselvekkel, akkor előkaptam a Talán mindörökké című könyvét, és hagytam, hogy magával ragadjon a történet. A Talán mindörökké Cornelie C. G. trilógiájának befejező kötete. Vicces, hogy a második résszel, a Teremtő erővel… Ezt olvastam – Cornelie C. G.: Talán mindörökké olvasásának folytatása

Mauritius, az édeni menedék

Czank Nelli – azaz Cornelie C. G., ki melyik néven ismeri jobban – összes megjelent regényét olvastam, többet bétáztam, ahogyan a Mauritius, az édeni menedéket is, elláttam „tündis” tanácsokkal, ahogy kérte (a könyv névadó keresztanyja is én vagyok 😊). Eddig a Menekülés, New York, szerelem volt a kedvenc olvasmányom tőle, de a mauritiusi történet letaszította… Mauritius, az édeni menedék olvasásának folytatása

Kapcsolat: Bonyolult

Valahogy úgy alakult, hogy az elmúlt időszakban nyomasztóbbnál nyomasztóbb olvasmányok akadtak a kezembe: mélabús versek, gyermekcsonkítás stb. Gondoltam, szükségem van valami szívderítő történetre, úgyhogy a Kapcsolat: Bonyolult című, cuki köntösbe csomagolt könyvre esett a választásom (amit Czank Nellitől kaptam kölcsön – ezúton is köszönöm szépen), mert ilyen rózsaszínű borító csakis könnyed, szirupos sztorit rejthet, nem?… Kapcsolat: Bonyolult olvasásának folytatása

Menekülés, New York, szerelem

Czank Nelli – azaz Cornelie C. G. – összes eddig megjelent regénye dedikálva sorakozik a könyvespolcomon. Mind kellemes kikapcsolódást nyújt egy bekuckózós napra, de bizton állíthatom, hogy az Erawan Kiadó gondozásában megjelent Menekülés, New York, szerelem viszi a pálmát mind közül! Az írónő kitüntetett bizalmával, még 2020-ban megkeresett, hogy bétázzam a nyers regényt, én pedig… Menekülés, New York, szerelem olvasásának folytatása

Őszi book tag – magyar szerzőkkel

Korábban is tettem már közzé a blogon book taget (pontosabban Moly taget, ami kifejezetten a Moly közösségi oldalra vonatkozó kérdéseket tartalmazott), most pedig Demencze Ilona, az Olvass hazait! bloggere invitált meg Csakegyluca molyos bejegyzése után szabadon, hogy töltsek ki egy őszi book taget. Ilonához hasonlóan én is magyar szerzők könyvei közül válogattam. Ne tévesszenek meg… Őszi book tag – magyar szerzőkkel olvasásának folytatása

Moly Tag

A Molyon hódítanak a Book Tagek, amelyeket mindig szívesen olvasgatok. Ezúttal egy kifejezetten Molyra specializálódott taggel, “Moly Taggel” jelentkezem, amelyre Pénzes Alíztól – az Olvassunk együtt bloggerinájától – és Krencz Nóra írónőtől kaptam felkérést. Köszönöm szépen a kihívást! 🙂 Íme a válaszaim:

Nagy találkozások napja

Ahogyan azt egy korábbi bejegyzésemben már olvashattátok, 2017. július 22-én került sor a negyedik író*blogger*olvasó – egy helyen találkozóra az Imádom a könyveket csapatának szervezésében. A rendezvény népszerűségét mutatja, hogy még a lebonyolítás előtti napon is érkeztek regisztrációk az eseményre. A beszámolómat elolvasva talán ti is kedvet kaptok ellátogatni a következő, augusztus 26-i összejövetelre, vagy… Nagy találkozások napja olvasásának folytatása