Könyvhéten jártam

Voltam már könyvheti program, ezúttal viszont olvasóként látogattam el a székesfehérvári rendezvényekre. No de ne rohanjunk ennyire előre, mert nem ott kezdtem el gyarapítani a könyveimet!

Először is beugrottunk néhány dologért az egyik áruházba, ahol a könyvrészleg felett megláttam egy hatalmas „akció” feliratot. Elkanyarodtam arra. Természetesen csak és kizárólag megnézni a kínálatot. Nem vásárolni! Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Hö. Höhö. Höhöhö. Így került a Karácsonyról álmodók és a Jó éjt, Darth Vader a kocsiba… Nem szoktam csak a borító alapján könyvet vásárolni, de a Karácsonyról álmodóké már messziről vonzotta a tekintetemet, ráadásul magyar szerzők tollából származó karácsonyi történetek gyűjteménye, úgyhogy nem bírtam ellenállni neki. Jó lesz majd a téli molyos kihívásokhoz. 🙂 Nem vagyok Star Wars-fan, de a hétévesem az, és bevetette a legszívlágyítóbb bocipillantását annak érdekében, hogy megvegyük a Jó éjt, Darth Vadert. Lehet nemet mondani, amikor a gyerek nem fagyit, nem játékot, hanem könyvet szeretne? Becsületére legyen mondva, másnap el is olvasta egyhuzamban több mint a felét. <3

konyvhet1.jpgMásnap visszamentünk megejteni a nagybevásárlást. Szóval, izé… gondoltam, megnézem, akadnak-e újabb akciós könyvek. Újabbak nem voltak, de a Ha eljő a karácsony rám mosolygott a csillivilli borítójával (igen, két nap alatt két borítóra haraptam rá – pfff), illetve megakadt a szemem a Lélekvesztőkön, amit pont előtte nap láttam meg valamelyik molyos figyeltem egyik listáján (ha agyoncsapnak, se tudnám megmondani, kién, pedig sokat gondolkodtam rajta), és még akkor elolvastam a fülszövegét meg néhány értékelést – nagyon nekem valónak tűnt. Sajnos meg volt törve a borító egyik sarka, de csak ez az egy példány árválkodott belőle a polcon. Hezitáltam, mivel előtte nap is vettem könyvet, és a hétvégére is terveztem párat… A férjem viszont olyan jó fej volt, hogy felhívta a figyelmemet a közelgő születésnapomra, így előszülinapi ajándék lett belőlük. <3

konyvhet2.jpg

Ráadásul becsöngetett a futár Vivien Moss A szabad akarat határa című könyvével, amit ezúton is köszönök az írónőnek! A szabad akarat játéka függővéggel zárult, és azóta is fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy hogyan alakul Cathy és Mark kapcsolata a vallomás után, valamint olvastam már belőle részleteket – akadt, ami után úgy kellett felvakarni az államat a padlóról! És igen, ennek is gyönyörű a borítója, ráadásul dombornyomott, éppúgy, mint az első részé! Kellően fel vagyok csigázva!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

T. C. Lang books&diy (@tclangcreative) által megosztott bejegyzés,

És eljött a várva várt szombati nap! A Kávé és krémes volt az első könyv, amit Velencei Ritától olvastam; egy igazi könnyed, humoros, csajos történet a párkeresésről – tökéletes olvasmány strandoláshoz. Rita 16 órától dedikált Székesfehérváron, igyekeztünk odaérni arra. Mivel ebéd után egy kellemesnek nem mondható zivatar vonult át felettünk, reméltem, hogy elkerüli a helyszínt. Mondanom sem kell, nem sikerült elindulnunk időben, aprajafalvával a nyakunkon, de az időjárás kegyes volt hozzánk. Még ott értem Ritát, és le is csaptam a Levendulamézre és a Gwendolynra – utóbbinak próbaolvasója voltam; csak a szerkesztés előtti anyagot ismerem (ami elbűvölt), de az írónő elárulta, hogy megszaporodott az oldalak száma. Birizgálja is a fantáziámat rendesen! Kaptam hozzájuk ajándékba egy csodálatos könyvjelzőt és két hűtőmágnest, amiket azóta be is fogtam. 🙂 Kihasználtam, hogy az emberek inkább csak lézengtek a téren, és kicsit odatelepedtem Rita mellé. Beszélgettünk az írásról és a könyvkiadásról, a terveinkről, és persze a gyerekekről is szó esett.

konyvhet_szfv.jpg

Miután elbúcsúztam Velencei Ritától, Tiszlavicz Marcsival találkoztam. Volt témánk bőven, már csak azért is, mert a könyveink ugyanannál a kiadónál jelentek meg. Megbeszéltük a tapasztalatainkat, meséltünk a terveinkről, kiveséztük az alkotási folyamatot és azt, hogyan (nem) lehet írni kisgyerek(ek) mellett, lévén mindketten kisbabás anyukák vagyunk. 🙂 És ha már összejött a személyes találkozó, könyvet is cseréltünk, ezáltal a dedikált könyveimet már egy Őrangyalom! is gazdagítja. 🙂

És ha már könyves eseményen vettem részt, szétosztottam néhány könyvjelzőt. Amikor odaléptem a lányokhoz, láttam egyik-másik arcán a kétségbeesést, hogy „jaj, krisnás” vagy „te jó ég, vennünk kell valamit”. Kedves lányok (ha véletlenül ide tévedtek), csak ajándék volt, olvassatok és használjátok, leljétek benne örömötöket! 🙂

konyvjelzo.jpg

Íme a könyvheti szerzeményeim. Hát nem gyönyörűek? 🙂

konyvheti_szerzemenyek.jpg

dedikalasok.jpg

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük