Az utóbbi hetekben prózaírókat faggattam, ezúttal azonban – Szabó Kata után először – ismét egy rímfaragót, Bolgárfalvi Z Károlyt, akivel az érdeklődők személyesen is találkozhattak az Ünnepi Könyvhéten. Szerelmes típusnak tartja magát, ennek megfelelően számos költeményének áll középpontjában e mámorító, édes, ám olykor keserű érzés. Azonban verseinek témája nem korlátozódik csupán a szerelemre: az élet értékeit, szépségét keresi, és önti rímekbe. Versbe foglalta Andersen egyik leghíresebb meséjét, A kis hableányt, mellyel a gyermekeket igyekszik megszólítani, és elültetni bennük a líra iránti fogékonyság magját.
Bolgárfalvi Z Károly
TCL: Noha későn kezdett el publikálni, már a hetvenes években is vetett papírra költeményeket. Vissza tud emlékezni az elsőre? Mikor és mennyi idő alatt készült el? Miről szólt?
BZK: Az első versem miről is szólhatott volna, mint a szerelemről. Már óvodás koromban is foglalkoztatott a szerelem. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik lányt vegyem el feleségül. Büszkén mentem haza az óvodából, és meséltem édesanyámnak, hogy engem nagyon szeretnek a lányok. „És ezt honnan tudod?” – kérdezte édesanyám. Mondtam, onnan, hogy mindig húzzák a hajamat. „És te mit csinálsz?” – kérdezte édesanyám. Én, én jól bokán rúgom őket, válaszoltam. Hát ennyit a korai szerelemről. De visszatérve a kérdésre, 1974-ben lettem nagyon szerelmes egy lányba, akit Andreának hívtak. Szakítás lett a vége, ami nekem akkor nagyon fájt. Habár korai verseim elvesztek a költözések során, ezt a verset emlékezetből újra papírra vetettem, és a Kék a nyári égbolt című második kötetemben meg is jelentettem. Így hangzik:
Egy kicsiny virág
Egy kicsiny virág a rét közepén
Pirosló színfoltként tör az ég felé
Kelyhében forr, pezseg az élet
Szívemben a remény újra feléled
Közel vagy hozzám, mégis mily távol
Kezemet hiába nyújtom feléd százszor
Minduntalan tövis és csalán szúrja meg
Elérhetetlen vagy, mint az égi kegy
Hogy miért vezérelt feléd égi csillagom?
Ennek okát sajnos magam sem tudom
egyedül vagyok, mint egy szegény árva
Fájó szívvel gondolok vissza Andreára
TCL: Állít emléket vers formájában főbb életeseményeinek, vagy inkább egy-egy pillanatot igyekszik megragadni?
BZK: Azt hiszem, inkább az utóbbi jellemző rám. Ha megfog egy mozdulat, egy rezdülés, egy szó, egy dallam, egy illat, egy gondolat, és nem hagy nyugodni, akkor abból előbb-utóbb vers lesz. Próbálom a természet, az emberi lélek általam megélt vagy képzelt rezdüléseit megfogni és érthető módon papírra vetve átadni az olvasónak. Többször előfordult már velem, hogy könyvolvasás vagy filmnézés közben azon kaptam magam, hogy a gondolataim egészen máshol járnak. A verseim sokfélék, melankolikusak, szomorúak, ünnepélyesek, játékosak, szerelmesek. Élhetnek a képzelet és a valóság határán vagy annak korlátai között, mégis úgy érzem, képesek harmóniát teremteni a szerző és az olvasó között, csak engedni kell, hogy a vers zeneisége, sajátos nyelvi világa hasson a lélek szépség utáni vágyára. A versírásról azt fogalmaztam meg magamnak, hogy „A vers a lélek tükre, a költő tarka virága, melyet neked nyújt át, s reméli nem hiába”.
TCL: Van olyan személy, akihez/akiről írt költeményt?
BZK: Természetesen van. Például a már említett nagy szerelmem, Andrea, de vannak további nevek is a sorban, élő személyek, akiknek arca, ha rájuk gondolok, ma is kedves emlékeket idéz fel számomra, mint Vera, Irén, Márta, még akkor is, ha csalódás lett a vége. Aztán vannak a név nélkül szereplők, kikről csak én tudom, hogy ki húzódik meg a sorok mögött. Ezek a személyek a viszonzatlan vagy plátói szerelem kategóriájába tartoznak, és nem tartottam illőnek néven nevezni őket. Mint említettem, fiatalabb éveimben a szerelmes típusba soroltak volna. Utólag is hálás vagyok mindenkinek, akiről verset írtam, mert érzések nélkül nincs vers.
TCL: Mi jellemzőbb: leül, és tökéletesre faragja a verset, vagy hagyja érni, és később ismét előveszi, csiszolgatja?
BZK: Szeretem először papírra vetni a verset. A következő lépés, hogy bepötyögöm a számítógépbe, és az elektronikus változatot javítgatom. Ha így nézzük, akkor igen, hagyom érni a verset, később előveszem, és csiszolok rajta. Számomra az a jó vers, amit már nem akarok tovább csiszolni. Már az is megtörtént velem, hogy addig csiszolgattam egy verset, amíg vissza nem tértem az első megírt változathoz. El lehet képzelni mennyire meglepődtem, amikor erre rájöttem.
TCL: Van olyan kötete és/vagy költeménye, amelyik közelebb áll a szívéhez, mint bármely másik?
Azt hiszem, nincs. Minden kiadott kötetemet, megjelent versemet szeretem. Mondhatom, hogy mindegyik az én gyermekem. Közelebb, talán mindig az áll, amin éppen dolgozom. A kérdés megválaszolása közben eszembe jutott egy versem. Valamiért ide tolakodott, ezért leírom. Az mondják nincsenek véletlenek.
Erdő mélyén
Erdő mélyén, patak szélén, áll egy kicsiny házikó
Belezárva minden emlék, ami szép volt s ami jó
A kis kunyhó oly magányos, amilyen most én vagyok
Bár a bánat is úgy múlna, ahogy múlnak a napok
Nem láthatom soha többé vidám arcod és szemed
Nem simítja kócos fejem selymes puha két kezed
Nem csókolom vágytól égő piros ajkad egyszer sem
Kár, hogy tőlem mesze mentél, mint a madár, sebesen
Öreg tölgyek árnyékában sétálgatok csendesen
Rád gondolok, senki másra, rád te hűtlen kedvesem
Emlékeim szép rózsáit elhervadni nem hagyom
Megöntözöm könnyeimmel, ha meghalok rád hagyom
TCL: Meglátása szerint mekkora igénye van a ma emberének a versekre? Kik olvassák inkább őket?
BZK: Az értékét veszített mai világban egy show-műsor nagyobb megbecsülést kap, mint az író vagy a költő. Gyermekek részére két könyvem jelent meg, a többi a felnőtteknek szól, a visszajelzésekben a hölgyeké az elsőbbség.
TCL: Hogyan lehetne az emberek figyelmét ismét a líra felé irányítani?
BZK: Ez jó kérdés. Ha tudnám a csodaszer titkát, hát pirulákba tölteném, és ingyen osztogatnám az emberek között. Talán, ha nagyobb teret szentelne a média az irodalom, a költészet számára.
TCL: Véleményem szerint az előző kérdéshez szorosan kapcsolódik két kötete: a Játékország furcsa népe és A kis hableány versbe foglalt története, melyek a gyermekeknek szólnak – a fiam legalábbis nagyon szereti a „dalocskákat”, ahogyan ő nevezi a verseket, mondókákat. Legyen kedves, meséljen erről a két verseskönyvről! Volt valamilyen apropója, hogy a fiatal korosztályt igyekezett megszólítani velük?
BZK: Valahol mélyen hiszek abban, hogy ha már gyermekkorban nyelvzenei fürdőt vesznek az óvodások, kisiskolások, akkor ők érdeklődőbbek lesznek a líra iránt. Mondjuk, ehhez az is hozzátartozna, hogy ne csak egy-egy szülő vásároljon és adományozzon gyermekkönyvet az óvodának, mert az intézménynek nincs pénze rá. Ami a két könyv születését illeti, a Játékország furcsa népe címűnek szomorú története van. Egy nagyon kedves barátom kislányának, a két és félévesen elhunyt Virág Vanesszának emlékére született meg, illetve öltött testet a könyv. A versek már ott lapultak a számítógépemben, hiszen nekem is van egy kis keresztlányom, akinek gyűjtögettem az anyagot. Egyszer a kezembe akadt egy hölgy verseskönyve – sajnos sem a névre, sem a mű címére már nem emlékszem – aki magyar népmeséket ültetett versbe. Teltek az évek, és eszembe jutott ez az ötlet, és elhatároztam, hogy én is írok egyet a kis keresztlányomnak. A választásom Andersen klasszikusára, A kis hableányra esett. Hogy milyen sikerrel? Azt döntsék el az olvasók és a kis hallgatók. A keresztlányom imádja.
TCL: Mennyire követi nyomon a kortárs magyar műveket? Vagy inkább a klasszikusokat kedveli?
BZK: Alapvetően klasszikus párti vagyok. Van több sorozatom, mint a Klasszikus magyar líra sorozat vagy Hemingway összese, Passuth László könyvei stb. Azok a könyvek fontosak számomra, amelyek valamilyen szempontból értéket képviselnek. És ezek sokfélék.
TCL: A YouTube csatornáján több videó is található a költeményeiről. Saját maga készítette őket?
BZK: A legtöbbet igen. Az első könyvemből, A felhőket elfújta a tavaszi szél címűből körülbelül 20 versvideót készítettem, és a verseket is magam mondom el. Aztán van 2-3 videó, amit a kiadó készített a könyveimhez, és van 3-4 könyvbemutatóra készült versvideó, amit nekem készített egy szerzőtársam.
TCL: Milyen visszajelzéseket kap a könyvei kapcsán?
BZK: Ha a barátaimra, ismerőseimre, vagy az utca emberére gondolok, akkor negatív kritikát még nem kaptam. Az persze lehet, hogy egy műértő már találna hibákat verseimben. De én erre is felkészültem egy kis versikével, ami így szól:
Vannak verseim, rosszak és jók
Majd ítél az utókor, hogy melyik milyen volt,
Ha el is döntik helyetted, hogy melyiket szeressed,
Hogy melyik mellett törjél lándzsát vagy keresztet,
Azért a megismerést magadnak szerezd meg.
TCL: Mit gondol az e-könyvek térhódításáról?
BZK: Én jobban szeretem a papír alapú könyveket, mert azokat kézbe tudom venni, meg tudom simogatni, megszagolni, érzem a súlyukat, illatukat. Én minden könyvet először „villámolvasok”, és csak ezt követően fogok neki a könyv hagyományos módon történő olvasásához – a villámolvasás egy tanulási technika, aminek elsajátítását mindenkinek ajánlom. De természetesen fejet hajtok a fejlődés előtt, ha ezzel még több olvasót lehet elcsábítani például a tévé elől.
TCL: Több felületen találkozhatnak Önnel a verskedvelők – Facebook, YouTube, saját honlapok. Publikál esetleg más felületen is?
BZK: A poet.hu-n fent vagyok „Belfegor” néven.
TCL: Szervez felolvasóesteket, író-olvasó találkozókat?
BZK: Sajnos a szervezés nem az erősségem. Ha meghívnak, akkor megyek.
TCL: Idén dedikált az Ünnepi Könyvhéten. Milyen élményekkel távozott a Vörösmarty térről?
BZK: Összességében jó volt, jól éreztem magam. A kiadóm is elégedett volt velem. Szerencsére az én dedikálásomat nem mosta el az eső, mint az egy nappal előttem dedikáló szerzőtársamét. Sokan voltak, szinte mozdulni is alig lehetett. Sok volt az érdeklődő, kevés a vásárló, kivételt csak az ismert szerzők jelentettek, akiknél hosszú sorban álltak az emberek.
TCL: Tervezi, hogy más műfajban is kipróbálja magát?
BZK: Igen, gondoltam rá, de eddig még nem volt bátorságom belevágni egy másik műfajba.
TCL: Több kiadónál is jelentek meg verseskötetei. Milyenek a tapasztalatai? Mire kell figyelni kiadóválasztásnál?
BZK: Ma már saját tapasztalatból tudom, ha egy kiadó azzal kecsegtet, hogy nagyszerű a könyved, kiadja, csak hozzájárulásként fizess hét-nyolcszázezer forintot, és amikor azt mondod, hogy neked nincs ennyi pénzed, és ő felajánlja, hogy részletekben is fizethetsz, amit én meg tettem, akkor azt a kiadót kerüld el jó messzire, mert csak a pénzedet teszi zsebre, és a kisujját sem mozdítja meg érted. Nekem ennyi pénzért egy darab könyvet adtak el.
TCL: Mit tanácsol azoknak, akik maguk is verselnek, és könyvkiadás gondolatával kacérkodnak?
BZK: Nekik szívesen ajánlom a self-publising vagy a magánkiadást. Mindegyiknek más az előnye. Akinek egyetlen fillérje sincs könyvkiadásra, az a Publio Kiadónál e-könyvként ingyen megjelentetheti a művét. Ja, és a legfontosabb, hogy soha ne adják fel az álmaikat.
TCL: Köszönöm a beszélgetést!
Bolgárfalvi Z Károlyról és műveiről további információkat találtok a honlapján, ahol dedikált példányokat is rendelhettek, illetve verseskötetei megvásárolhatóak a kiadó webshopjában is.
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
