Az egyik írói csoportban vers- és novella-ajándékozást tartottunk, ennek keretén belül született az alábbi, Gyorshajtás című karácsonyi történetem. Ezzel szeretném megköszönni az egész éves figyelmeteket! Békés ünnepeket kívánok! ♥

Lang Tünde

Gyorshajtás

A rendőr belekortyolt forró kávéjába, miközben ellenőrizte a traffipax kijelzőjét, ám azonmód ki is köpte a keserű nedűt, és nem azért, mert Mancika már megint sót tett bele cukor helyett. Egyszerűen nem akart hinni a szemének.
     Ötvenes tábla mellett hetvennel elszáguldani? Ráadásul ilyen hókásás úton? Na, majd adok én neki! – gondolta. Ráadta a gyújtást a motorra, felkapcsolta a megkülönböztető fényt, és a gyorshajtó nyomába eredt. Kisvártatva utolérte, rávijjogott, hogy álljon félre. Amikor üldözöttje nem lassított, mellégurult, és ismét beindította a szirénát. Értetlen arc meredt vissza rá, mint aki nem tudja, hogy valami rosszat követett el és éppen mit várnak tőle, de őt nem hatotta meg, kezével intett a galád gyorshajtónak, hogy húzódjon le.
– Jó estét! – szólította meg szigorúan.
– Jó estét – viszonozta a köszönést egy pillanatnyi döbbent csend és két rövid pislantás után a megállított személy.
– Tudja, hogy szabálysértést követett el?
– Hogyan, kérem?
– Nem látta a sebességkorlátozó táblát?
– Nem.
– Persze hogy nem, mert hetvennel suhant el mellette! Kérem, állítsa le a motort.
– De hát nekem nincs motorom…
– Egyéni szociális probléma. Vegye elő a jogosítványt és a forgalmit, ellenőrizni szeretném a papírjait.
– Csak csomagolópapírom van: angyal vagyok, a karácsonyi ajándékokat osztom szét.
– Persze, persze, pár hete meg egy piros ruhás muksó próbálta beadni nekem igazoltatáskor, hogy ő a Mikulás. De hát mindenki tudja, hogy kilenc rénszarvas húzza a szánját, ennek meg csak nyolc volt befogva. Engem nem lehet olyan szöveggel átverni, hogy az egyik elszabadult, és a manók pont próbálják befogni! Mikulás, manók, angyal – még mit nem! Legközelebb meg majd a zsoké jön nekem azzal a lovipályán, hogy kentaur! Na, lássuk, fogyasztott-e alkoholt!
A rend szigorú őre az angyal elé tartotta a szondát, ő pedig rövid méricskélést követően bekapta a fúvóka végét.
– Jó ember, mit csinál? Nem nyalóka ez! Fújjon csak szépen bele. – A biztos leolvasta az eredményt. – Úgy nézem, nem az alkohol mondat magával ilyen badarságokat.
– Hozzá sem érek az úttesthez, látja? A szárnyamat használva repülök.
– Én meg azt hittem, megtámadta egy lúd. Kapott engedélyt felszállásra a légiközlekedési hatóságtól?
– Mi odafönt ajándékozási disztribúciós központnak nevezzük, és nemcsak fel-, hanem a Földre való leszállási engedélyt is kaptam tőlük.
– Tudja, mit? – váltott enyhébb hangnemre a rendőr. – Most az egyszer eltekintek a büntetéstől, megússza figyelmeztetéssel. Ezzel a száguldással viszont hagyjon fel, nehogy összeütközzön egy másik angyallal!
A mennyei lény éppen olyan meglepett ábrázattal tekintett rá, mint amikor megállította, de nem tiltakozott; illőn megköszönte az elbocsájtást, majd tovalibbent.
– Boldog karácsonyt! – kiáltott utána a rendőrbiztos, közben pedig az járt a fejében, hogy télvíz idején mindig megszaporodnak a fura fazonok.