Őszi book tag – magyar szerzőkkel

Korábban is tettem már közzé a blogon book taget (pontosabban Moly taget, ami kifejezetten a Moly közösségi oldalra vonatkozó kérdéseket tartalmazott), most pedig Demencze Ilona, az Olvass hazait! bloggere invitált meg Csakegyluca molyos bejegyzése után szabadon, hogy töltsek ki egy őszi book taget. Ilonához hasonlóan én is magyar szerzők könyvei közül válogattam. Ne tévesszenek meg senkit a külföldi nevek, mindegyik magyar írót takar! (Ha tudni szeretnétek, hogy a hazai szerzők miért külföldi álnév alatt publikálnak, akkor kattintsatok ide vagy ide.)

1. Sárguló levelek
A világ tele van színnel. Válassz egy könyvet, aminek piros/narancs/sárga színű a borítója!

elveszettifjusag.jpgTomcsik Nóra Az elveszett ifjúság című regényének rőt borítója az őszt idézi, ráadásul pont ősszel olvastam. 🙂 A változások korából megismert fiatalok kalandjai folytatódnak a sorozat második kötetében: Henry az első világháború poklát járja meg, George elbizonytalanodik, hogy alkalmas-e a papi pályára, Sarah egyre inkább a régi arisztokrácia értékeit képviseli, míg húga, Charlotte a modern korét. Értékek, érdekek ütköznek, szerelmek hunynak ki, és születnek helyettük újak.

2. Kényelmes pulcsi
Végre elég hideg van ahhoz, hogy előkerüljenek a meleg holmik. Melyik könyv melengeti meg a szívedet?

rajongok_voltunk.jpgOlyan jó nosztalgiázni néha, Hartay Csaba Rajongók voltunk című könyve pedig tökéletesen alkalmas erre! Felidézte bennem gyerekkorom kellemes emlékeit. A könyv nem a rendszerváltásra fókuszál, és nem is a pontos korrajz felállítás a célja, mégis remekül visszaadja ennek az érának a sajátos hangulatát. A megmosolyogtató történeteknek van egy mélyebb rétege is, amely nem veszít az aktualitásából: átvezet a gyermekkorból a kamaszkorba – a nagy „elsők” korába –, előbbit végleg magunk mögött hagyva.

3. Őszi vihar
Szakad az eső és süvít a szél. Válassz egy kedvenc könyvet VAGY műfajt, amit esős napokon szeretsz olvasni!

lefeleafolyon.jpgJobban beleélem magam egy feszültséggel teli, drámai történetbe, mint Sienna Cole Lefelé a folyón című könyve, ha borús az időjárás.

A könyv a középiskolás Alice 2002-ben írt levelével kezdődik, amelyben a lány leleplezi az iskolaigazgatóval folytatott bűnös viszonyát. Ez a levél indítja el az események folyamát, és köt össze olyan sorsokat, amelyek egymással párhuzamosan haladtak volna. Ezt követően a cselekmény nemcsak több szálon fut, hanem több idősíkon is mozog. A könyv végén ezek a szálak összeérnek, és fény derül minden titokra. Ha a történet eddig a szürke sötétebb árnyalataiban játszott, akkor itt feketébe vált. A szerző megajándékoz egy csepp reménnyel, hogy még keményebben vágjon a padlóhoz. Apró szilánkokra törte a lelkemet.

4. Hűvös, csípős levegő
Melyik az a karakter, akivel szívesen cserélnél?

talanmindorokke.jpg

Cornelie C. G. Talán mindörökké című regényéből Tizianával cserélnék – de csak egy rövid időre. Tiziana sikeres írónő, és úgy tűnik, kedvesével, Anthonyval révbe ért a kapcsolatuk. Épp Olaszországba készülnek a barátaikhoz, amikor történik valami… mert velük mindig történik valami. Jó lenne átvenni egy kicsit a taljánok laza tempóját, pihenni egy olasz birtokon, hagyni, hogy a nap simogassa a bőrömet, magamba szívni a szőlő illatát, szívesen rónám San Bonifacio utcáit és enném Allegra ínycsiklandó főztjét… de az emberrablókat kihagynám.

5. Meleg alma cider
Melyik alulértékelt könyvet szeretnéd, hogy igazán felkapják?

tunderhegy_1.jpgA nívódíjas írónő, Városi Emese Tündérhegy legendája című novellája megérdemli, hogy szélesebb körben is megismerjék.

A történet elején a negyvenes éveit taposó nagyvárosi asszony, Emese annyira megrémül egy ismeretlen férfitól, hogy a távoli Tündérhegyig menekül előle, ahol megismerkedik a tizenhárom éves Viktorral. Itt jön a képbe egy különös könyv, egy titokzatos kísérleteknek otthont adó szanatórium és a szellemek sokasága. Emese következő tündérhegyi látogatása alkalmával egy nem mindennapi menetbe csöppen, és már maga sem tudja, mi álom, és mi a valóság. A hátborzongató emlékek ellenére harmadszor is visszatér, hogy kiderítse, hogyan alakult Viktor sorsa, ám ekkor is hihetetlen események történnek vele. Nem gondoltam volna, hogy ennyire lebilincselő lehet egy felnőtt nő és egy fiatal fiú barátságáról szóló olvasmány. Nem mellesleg kezdő és tapasztalt írók is tanulhatnának a szerző fogalmazásmódjából, választékos szóhasználatából, szófordulataiból.

6. Kabát, sál, kesztyű: hidegre fordul az idő, ideje beburkolózni
Melyik az a borító, amit legszívesebben eltakarnál, ha nyilvánosan olvasod?

hontalanlelkek.jpgJohn Cure Hontalan lelkek című könyvének borítóját takarnám, de nem azért, mert olyan rosszul sikerült, épp ellenkezőleg: olyan hatásos, hogy az érzékenyebb lelkű járókelők esetleg megrémülnének tőle. Itthon is csak stikában olvastam, vagy a térdemet elé húztam, nehogy a gyerekeim megálljanak a növésben, ha meglátják a borítót. A könyv szerzett néhány kellemesen nyomasztó órát. Akik szeretik a ’80-as évek horrorfilmjeit, azok körében tuti siker!

7. Pumpkin Spice
Mi a kedvenc őszi ételed?

chestnut-3766690_640.jpg

Fotó: Pixabay

Nem vagyok különösebben édesszájú, simán lemondok a csokiról (már csak a laktózintoleranciám miatt is), a sült gesztenyének viszont képtelen vagyok ellenállni! Imádom, amikor az illata betölti a lakást egy hideg őszi estén, imádom az ízét – a héját kapargatni róla viszont nem tartozik a kedvenc foglalatosságaim közé. Bár, ha jobban meggondolom, annak is megvan a maga szépsége. 🙂

8. Ropogó tűz
Add tovább a szeretetet és taggelj valakit!

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

T. C. Lang books&diy (@tclangcreative) által megosztott bejegyzés,

Használjátok ki, a kellemes, napos időt, sétáljatok a természetben, gyönyörködjetek a színes falevelekben, szívjátok magatokba az ősz illatát, este pedig társasjátékozzatok, vagy vackoljátok be magatokat egy meleg pléd alá, kezetekben egy bögre gőzölgő teával és egy jó könyvvel!

Kíváncsi lennék Németh Krisztina és Bogár Erika válaszaira!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Kövessetek Facebookon és Instagramon!

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük